Továbblép a budapesti egyetemi misszió

2019. január 14., címkék: ifi, egyetemi misszió, egyetemi gyülekezetek

Sok változást, köztük fájdalmas tragédiákat is megéltek az egyetemisek, de most beérni látszik a három évtized munkájának gyümölcse, ami az egyetemi közösségek életében nem más, mint a megújulás. Plántálók és aratók, régi és új egyetemi lelkészek – Győrffy Eszter, Márkus Tamás András, Bobok Ágnes és Bedekovics Péter – ültek egy asztalhoz, hogy a budapesti egyetemi misszióban szerzett tapasztalataikról beszéljenek.

Hazavinni a szikrát

2017. március 27., címkék: ifi, egyetemi gyülekezetek, szegedi egyetemi gyülekezet, áradás

Megerősítést nyerhettek az ÁrAdás Kárpát-medencei Református Egyetemisták Találkozójának résztvevői abban, hogy nincsenek egyedül hitükkel, terveikkel, és hogy Istennek mindannyiukkal célja van. A Szegeden megrendezett találkozó egyik főelőadója, Csomós József tiszáninneni ifjúsági lelkész szerint azért kellenek az ilyen alkalmak, hogy „egymásra csodálkozzunk: vannak hívő fiatalok, akik részt akarnak venni a közösségük életében – ez megerősítő." A tavaszi találkozót szervező Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet lelkésze, Czagány Gábor szeretné, hogy a résztvevők hazavigyék a találkozón megélt szikrát, és saját közösségükben kezdjenek dolgozni a megújuláson.

Isteni utak, emberi kanyarok

2016. március 17., címkék: ifi, egyetemi gyülekezetek, kárpát-medence

Közel háromszázan vettek részt a Kolozsváron megszervezett XVII. Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Találkozóján, amely az Isteni utak, emberi kanyarok címet viselte. A március 11-13. között zajló rendezvényen arra a kérdésre keresték a fiatalok a választ, hogy mi az Isten akarata az életünkben, hogyan ismerhetjük meg azt a magunk és a gyülekezet életében.

Tavaszi találkozó csaknem 200 résztvevővel

2015. március 23., címkék: debrecen, egyetemi gyülekezetek, Debrecen

A Debreceni Református Egyetemi és Főiskolai Egyházközség temploma adott otthont az idei református egyetemi gyülekezetek tavaszi találkozójának, amelyre csaknem kétszáz fiatal érkezett a Kárpát-medencéből.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.